Az etnikai alapú deportálások kamrája

A szovjet vezetést a megszállt területek lakosságának elhurcolásában, nem csak a Szovjetunió újjáépítéséhez szükséges munkaerő összegyűjtése, de a megtorlás és a megfélemlítés szándéka is motiválta. A német Harmadik Birodalom bűneit a szovjethatalom, a kollektív bűnösség elve alapján ártatlan német civileken kívánta megtorolni. A hivatalosan jóvátételi munkára vonatkozó parancsot hamarosan válogatás nélkül érvényesítették minden munkaképesnek tekintett német, vagy csak német nevű férfira és nőre.

 

A mai Magyarország területéről 1944. december 22. és 1945. február 2. között körülbelül 200 ezer, míg Erdélyből, mintegy 25-30 ezer németnek nyilvánított embert hurcoltak el. Az, hogy mit jelent pontosan, hogy német származás, mai napig nem tisztázták, vittek mindenkit, akinek csak egy kicsit is németes neve volt. A bejárattal szemben a „fogság kapujában” láthatjuk a rabok téli viseletébe, pufajkába (bélelt kabátba) öltöztetett magyarországi svábokat. A kamra másik fele a kárpátaljai terület tragikus sorsát idézi fel. Kárpátalja területét, mint a Kárpát-medencébe benyúló szovjet hídfőállást Sztálin közvetlenül a birodalmához kívánta csatolni, ezért 1944. november 12-én jóváhagyott szigorúan titkos parancsa utasítást adott a területen élő magyar és német férfi lakosság tervszerű összegyűjtésére és deportálásra. A 25–30 ezer „málenkij robotra” toborzott embert gyalogmenetben hajtották a szolyvai gyűjtőtáborba, majd vitték szovjet munkatáborokba. A megfélemlített hátramaradottak ezután „önként” kérték Sztálintól Kárpátalja Szovjetunióhoz csatolását. A foglyok kétharmada már a szolyvai táborban elpusztult, a hideg, az éhezés és a borzalmas higéniás viszonyok miatt kitört flekktífusz-járvány következtében.